Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
hajostapasztalataim

Nulladik nap, a búcsú ideje

Viola · 4 hónapja
Eljött a bucsu napja, még a napocska sem kellt fel, de az eszem már azt sugalta, neked menned kell. Így hát feljelltem. Apunak pont ma volt a születésnapja, két puszi, egy gratuláció és egy nagy ölelés, igy kezdtem a napot. Miután felkelltem, sok dolog várt rám, de mégtöbb, ami a fejemben keringőzött. Nem akartam már menni, nem akartam elhagyni a szeretteimet és a kényelmes életet a szülőknél, de muszáj volt, itt volt az idő. Az idő az uj tapasztalatok gyűjtésére egy német luxus hajon a Rhône folyón. Es régi állmom vállt ezzel valórá, bár még nem is tudtam pontosan mire vállalkozom. 10 hónap család és barátok nélkül, egy kis szoba, a luxus a vendégeké, miénk a munka. 
Egy gyors reggeli összeszorult gyomorral nem egy álom utolso reggeli, de legalább valami van a kis pocakban. Aztán készülődés, és irány a busz. Szerencsére nem egyedül mentem, velem volt Timi meg anyu is, nah meg a nagynéném a bácsikámmal is kijöttek még egy gyors búcsúzkodásra. Felszálltam a buszra, és ő elidnult. Nem integedtem, nem tudtam rájuk nézni, mert a könnycseppek már megint egy kis patakká álltak össze a szememben.
A bátyám még kijött elém a buszhoz, ahol átt kellett szálnom, kis csevegés és már ott is volt a buszom Pozsonyban, várva h elvihessen Bécsbe. Két puszi, aztán pá, hisz nem örökre megyek el.
Az ut Bécsbe szuper volt, amig meg nem érkeztem a reptérre. Nem most repültem először, de a sok itt checkelsz be, ott add a bőröndöt, kontrolon is át kell jutni, de honnan is indul pontosan a gépem dolgok mindig kicsit izgulóssá tesznek. Szerencsére itt sem voltam egyedül, miután leadtam a csomagomat, várt kis süti meg kávé a világ legjobb barátjával. Kicsit még beszélgetni is tudtunk aztán nyomás a gépre.
Életem legrosszabb repülésén estem tul, a gép legutolso sorában ültem, mert csak ott volt az ablak mellett hely, hát gondoltam szuper lesz ott is. De nem volt olyan jo ötlet. A WC direkt a fejem mögött, ami mondanom semm kell a fel-és leszállás között mindig foglalt volt, egy anyuka kicsi lányával 2 székre tőlem, és hatalmas szél fenn a magasban, ami ugye minket sem kímélt az erejétől. A kislány nem nagyon bírta az utat és ezt mindenki tudtára atta azzal h szinte végig felváltva sírta és nyerítette az utat végig.
A rövid ut után ami időben egy örökkévalóság volt, épségben landoltunk. Akkor most hogy is tovább, gyors vonatjegy vásárlás, be a tömøtt vagonba és indulást. A jegy megvételekor megismertem egy fiatal, nagyon gyengén németül beszélő srácot, aki szintén a hajohoz tartott. Egy nénit is megismertem, akit aztän meg is kérdeztem h jo helyen akarunk- e leszállni. A megállo helyes volt, csorsan ki a vonatbol és irány taxit keresni. A sráccal be is szálltunk a kocsiba, sikerült elmagyarázni h mi hova is akarunk menni pontosan, mikor belenyultam a táskámva a pénztárcámért. Vagyis csak nyultam volna érte, de az már nem volt ott. A vonatban valaki kihasználta a nénis 10 másodpercemet és le is nyulta a pénztárcámat, kártyával, személyivel és kézpénzzel együtt. Mikor ezt tudatosítottam, hirtelen elkapott a melegség, a szivem olyan gyorsan vert mínt egy gőzmozdony és enyhén szolva pánikba estem. Gyors telefon a szülőknek és a banknak aztán persze futás a munkába, mert ugye egébként ezért vagyok itt. Megtaláltuk a hajot, a srác egy másik hajora ment én meg félve lépdesten a hajo felé, elgondolkodva, h én akarom e ezt amikor már ilyen balhésan indult az új munkahely. De végül rászántam magam, és bementem. A recepcion kedves arcok fogadtak, akik már nagyon vártak rám. Itt is becheckeltem, megnéztem a szobámat és indultam volna intézkedni, de akkor rájøttem, h mivel nincs pénztárca ezért pénz sincs, még a rendőrségre sem jutok el. Kimentem egy cigire, ahol megismertem egyik jövendőbeli munkatársam, aki aztán kisegített pénzzel.
A taxi már várt rám, célirány rendőrség, feljelentést tenni. A taxisofőrtől kaptam egy névjegykártyát h hivjam fel ha végeztem, ő majd visszavisz engem, csak ne aggodjak Talán az ut közbeni sírás hatására megsajnált, vagy csak jo ember volt, de segíteni akart, és ez volt a legfontosabb. 
Ugy egy ora várakozás után sorra is kerültem. A személy, aki az én ügyenet kezelte, egy idősebb bácsi volt, kis sörhassal és télapos szakállal. Elmesélte, h régen ő is a terepen volt, de már nem a legfiatalabb sem a leggyorsabb, ezért ő márcsak az irodai munkát csinálhatja. Egy kis csalodotságot és szomorúságo fedeztem fel a hangjában, ahogy ezt elmesélte, de megnyugtatott arrol, h ő ezzel elégedett és anugy is ha velem végzett, mehet haza, aminél felcsillantak a szemei. 
Egy csomo adatot leadtam magamrol, itt és ott aláírtam és már végeztem is. Ugy éreztem, igen, nem is annyira lehetetlen a heyzet, h majd megoldódik, mindig volt valahogy, annak ellenére h a rendőrbácsi nem sok joval biztatott, h visszakapom a dolgaimat, de a remény hal meg utoljára.
Ahogy a taxis megígérte, eljött értem és vissza is hozott, legalább nem tévedtem el. 
Pár üzenet a családnak meg barátoknak h jol vagyok és takarodó. 
Így telt a nulladik napom a rózsás hajon. Csak remélen, hogy a további napok, honapok kicsit  jobban alakulnak.
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Viola
Sziasztok! Ez a blog nem egy profi szinten van irva, csak elkezdem egy hajon dolgozni pincérként és igy szeretném megörökíteni az élményeimet, és jo esetben bátorságot adni azoknak, akik valami hasonlo terveken gondolkodnak.