Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Visszaszámlálás, a -1.nap

2017-03-10

Álmosan ébredtem, hosszu volt az éjszaka, főleg így alvás nélkül. Tesom mégis hazajött hozzám éjjelre, h még igy utoljára hallgathassa ahogy mellette szuszogok. De valahogy ez mégsem nyugtatott meg annyira, mint ahogy ezt elvártam volna. Igen, ideges voltam, és féltem. De olyan szinten, h a félelem az uj dolgoktol mardosott belülről.
Reggel csodásan sütött a nap, mintha a szörnyű éjszaka nyomott sem hagyott volna rajta.
"Akkor reggelizzünk például sonkás rántottát"- szóltam igy, ez egy bizonyos motivácio volt számomra, h igenis érdemes belevágni ebbe a napba is. A testvérem rábolintott és elkészitettük a világ legjobb rántottáját. Szép is lett volna, ha igy lett volna, de sajnos a sonka sós íze miatta élvezhetetlen volt, de ő (lehet csak h ezzel is boldoggá tegyen engem) vidáman belapátolta, na meg hát mindketten nagyon éhesek voltunk, ezért nem volt választásunk. A jo kis reggeli után folytattuk a napot ahogy lenni szokott, egy kis lányos készülőddéssel. Sok tervünk volt erre a napra, hisz sok a tennivalo, pakolás, vasalás, nah meg ugye a papirmunka sem maradhat el, amiért persze kilométereket kell utazni a hivatalokba, ahol majdnem flegma hangon közlik veled, h jaja, talán jo lesz az a papír amit hetekkel ezelőtt teljes magabiztossággal kértek tőled, mert ugye ha valamit nem igazolsz, akkor fizetsz, és pedig kapni ugye jobb mint adni, mindenesetre a hivatalos ügyekben. Aztán közlik veled, h akkor mostmár várj, mert nekik 30 napjuk van neked reagálni, de te ha valamit nem fizetsz be egy hét után, már a gatyádat is lehuznák rolad a büntetésekkel. Na de ez a hivatal.
A sok ide-oda járkálás és intézkedés után persze a kis kávé sok tejszinhabbal a legjobb jutalom. Ez a tesóm kedvence, én szerényen maradok a tejes kávémnál, vagy ahogy a legjobban szeretem, kávés tejnél.
A testvérem amugy lány, és Timinek hívjuk, ő az ikertestvérem és szereti a tejszínhabot.
Timinek uj barátja van, tiszta jo fej, ezért nála is megálltuni egy kávéra, mert ugye kávézni jó. Kaptunk még ajándékot is, kóstolót az utolsó családi akcióból, nah meg bort, jó sok bort. Mert ugye a kávé jó, de a bor sem megvetendő.
Az este márcsak lazábban telt, Timi elment dolgozni, és én a szülőkkel használtam ki az utolso estét, kis borocska Colával, anyu által frissen készitett gyümölcstál, na meg a jol meg szokott és szeretett sorozatok. A hangulat jo volt, pár pohár borocska után meg már kicsit el is lazultam. Hirtelen nem gondolkodtam már annyit a jövőn és a problémákon. Addig a bizonyos pohárik. Tudjátok melyik pohárig, amely után a jo kedv már nem is annyira jo, és a jövő helyett a multon rágodtok. Na én ott tartottam. Persze ebben a pillanatban kerül szó az ex barátodra, akivel még pár honapja a jövődet tervezgetted és akiért bármit megtettél volna. Ebben a pillanatban elgondolkoztam, és ugy éreztem, sírnom kell. Sírni, nem a fizikai fájdalomtol, hanem a lelki bánattol. Csak egy pillanatra engedtem ennek az érzésnek, de onnantol nem volt visszaút. Hagytam h magáévá tegyen a fájdalom, és csak ugy hullottak a könnyeim. Szerencsére nem voltam egyedül, az anyukám ott volt, rámnézett, és átölelt. A vállán sírtam ki magam, az ő válla mint egy szivacs szívta magába a könnyeimet és a szoros ölelése vette át a fájdalmamat. Nem akartam, h szomoru legyen, de az anyai szeretete átvállalta az én összes gondomat és én hirtelen jobban lettem, megkönnyebbültem, a sok könnycsepp álltal eltávozott belőlem a fájdalom és készen álltam rálépni az álmok utjára.

Hozzászólások (0)